Vége

Hát ennyi volt. Vége. Vasárnap óta használom a Crinonet, amitől mindig megjön, ha nem sikerül. Bár nem gondoltam, hogy ennyire gyorsan történik majd meg, igaz, napok óta érzem, hogy már itt van, meg fog jönni. Ma már vérzek, reggel óta, nem reménykedhetek tovább. Annak ellenére, hogy már egy ideje sejtem, hogy ez lesz a vége, azért eléggé szíven ütött. Életünk legjobb eredményével sem sikerült. Miért? Nem találom a választ.... Mit tudtunk volna még tenni? Mit nem csináltuk jól? Minden adott volt, minden tökéletes volt, minden olyan jól összejött. Joggal reménykedhettünk, hogy most végre sikerül! De nem így történt...

Hogyan tovább? Most mi legyen? Fogadjuk el, hogy Daninak nem lesz kistestvére? De hisz annyira szeretne...  Vagy gondolkodjuk el az örökbefogadáson? Soha nem idegenkedtünk a gondolattól. Vagy vegyük igénybe donor vagy az embióadományozás lehetőségét? Ettől azért jobban idegenkedünk. Vagy vállaljunk be egy 6. lombikot?... Nem tudom mi lesz. Egy biztos, a szeptemberi oepes időpontot lemondom, ezt nem tudnánk 2 hónap múlva újra végigcsinálni. Kell egy hosszabb szünet, hogy ismét a témával tudjak foglalkozni. Most besokalltam, nagyon sűrű 2 év volt ez nekünk.  

Aztán eszembe jutnak a félelmeim. Igen, bizony, azok is voltak. Amióta belevágtuk a lombikba, állandóan ott jártak az agyamban. Nagyon, de nagyon szerettük volna, ha sikerül, és én mégis azon agyaltam, mi lesz, ha tényleg sikerül? Nem vagyok normális. Talán ezek a gondolatok gátolták meg a sikert? Lehet... Azon aggódtam, hogy ha most terhes lennék, elveszíteném a munkahelyem. Még csak pár hónapja jöttem vissza dolgozni, és máris bejelentem, hogy bocsi, megint eltűnnék 3 évre! Féltem, hogy emiatt megbízhatatlannak tartanának, és már nem lenne hova visszajönnöm. Pedig fontos, hogy megtartsam ezt a munkát, nagyon jó helyen dolgozom, jól keresek, és szeretem is. Nem hiszem, hogy lenne még egy ilyen munkahelyem, ha ezt elveszteném. Aztán féltem a pénzkiesés miatt is. Most, hogy újra dolgozom, ismét kezdünk egyenesbe jönni, tudunk félretenni a házra, amit már évek óta szeretnénk, ennek vége lenne, megint jönne a pénztelenség. Aztán a legnagyobb félelmem, hogy ha nincs pénz, nincs ház, és 2 gyerekkel ott lennénk 40nm-en! Sz. nem akar költözni, szerinte mi tökéletesen elférünk (igaz, hogy nyáron a téli cuccokat kell kipaterolnunk 3 másik helyre, télen meg a nyáriakat, semminek nincs helye, hegyén hátán vagyunk, a nappali 1 nagy kanapé, amin alszunk, a fejünk mellett a hűtő stb...) egyszerűen gyűlölöm, de Sz. szerint még egy gyerekkel is simán elférnénk itt. Hát nem tudom ezt hogy gondolja, mikor egy tűt nem lehet már leejteni nálunk, másnak a nappalija nagyobb, mint ahol mi 3-an élünk az összes cuccunkkal, mert még egy tárolónk sincs... Ha erre gondolok gyomoridegem lesz, és abszolút el tudom képzelni, hogy ez egy gátja lehetett a sikernek.

Tegnap fel is vázoltam Sz.-nek ezen elméletem, vagyis csak a 3. pontot, az előző kettőről nem beszéltem neki. És azt hiszem megértette, mire gondolok.

Megbeszéltük, hogy igenis kell egy nagyobb ház, mert ez nem állapot, ami van. Igaz, ez már nem az első eset, hogy ezt megvitattuk, de most talán komolyan is gondolja. Ezt abból gondolom, hogy este hallottam, hogy egy ingatlanossal beszélt egy olyan házról, amit régebben a neten mutattam már neki, igaz végül nem nézzük meg a házat, mert kiderült, hogy elég messze van, de már látom rajta az igyekezetet. Úgy gondoljuk, ha lesz is még egy lombik valamikor, addig nem vágunk bele, amíg nem költöztünk el, és nincs mindenkinek saját szobája, beleértve a kistesót is!

Tünetek

Ma van ET+7 – 10.dpo.

Semmi jóról nem tudok beszámolni. Szombat este kezdődött, kb 1 órán keresztül iszonyatosan görcsölt a hasam és fájt a derekam, aztán alábbhagyott mindkét fájdalom, de enyhébb formában azóta is tart. A menzis görcsölgetés és hozzá a derékfájás nálam mindig a menzesz tuti biztos előjele. Aztán vasárnap reggel a kifolyt utroban volt egy pici rószaszín, délben ugyanúgy, azóta semmi. Múlt héten pár napig este Crinonet használtam utro helyett, ez lehet attól volt. A derékfájás ugyanúgy megvan és hozzá a görcsölgetés is. Tegnap este óta nem használom már az utrot, csak napi 1 crinonet, jöjjön meg, mikor kell ,és legyen már vége!

Szóval nagyon magam alatt vagyok, nem tudom, mit rontottunk el megint. Ok, hogy most nem nagyon tudtam pihenni, Danit is sokat cipeltem, sok volt a program, de az is lehet, hogy megint nem fejlődtek tovább az embriok, és leálltak a fejlődésben. Nem tudom. Ami legjobban elszomorít, hogy Dani egyre többször mondogatja, hogy mennyire szeretne kistestvért, én pedig nem tudom megadni neki...

Leszívás és beültetés – avagy a legszebb szülinapi ajándék :)

Bocsánat, hogy így eltűntem, de péntek óta itthon vagyok, és nem nagyon szoktam bekapcsolni itthon a gépet, telefonról meg annyit írni...

Ráadásul beteg vagyok, már vasárnap óta, hétvégén a mamáéknál voltunk, és elég hülye idő volt, hol melegem volt, hol fáztam, és a végére jó náthás lettem.

De kezdjük az elején.

Csütörtökön szabit kértem péntektől szerdáig, a kollégáknak az volt a fedő sztori, hogy pénteken szülinapom van, Sz. is szabin lesz, és együtt töltjük az egész napot kettesben, míg Dani oviban van. A héten meg elmegyünk pár napra nyaralni. Jaj, nagyon utálok hazudni, de nem szeretném ezt bent elmondani.

Péntek, eljött a leszívás napja. Korán keltünk, előző nap megbeszéltük az ovival, hogy kicsit előbb visszük Danit. 6:20-ra már az oviban voltunk, aztán indulás, és 9:00-re értünk a Kaáliba. Aznap én voltam egyedül, így szerencsére nem késtünk el semmiről. Az altató orvost is későbbre hívták, tudták hogy nem érünk oda a szokásos fél 8-ra. Egy papírt kellett még kitöltenünk és már mehettem is öltözni. Meg is jegyezték, hogy messziről látszik rajtam, hogy először vagyunk ott, sikerült fordítva felvennem a hálóinget :) Kicsit más volt a procedúra, mint Tapolcán, ott csak bemész a műtőbe, alszol és egy ágyban ébredsz. Itt egy nővérke még megmérte a vérnyomásom, kaptam infúziót, aztán jött az altató orvos, mindenről kikérdezett, megvizsgált, mindenki nagyon kedves volt, fura volt ez az alaposság. 

Aztán gyors pisi után mehettem a műtőbe. Kicsit féltem az eredménytől, semmit nem éreztem egész múlt héten, nem feszültek a petefészkeim, mint máskor, nem tudtam mire számíthatok. Az utolsó UH-on jobb oldalon volt 5 tüsző, bal oldalon 4, arra gondoltam, ha ebből lesz 5-6 szép petesejt, annak nagyon örülnék. Egy tologatós ágyon takaróba burkolva ébredtem. Egy nővérke állt mellettem, kérdezte, hogy vagyok, persze semmi gond nem volt. Aztán megkérdeztem, hogy mennyi is az annyi? Mondja 11! Mi???? 11??? Huh, ez nem semmi! Hol bujkálhattak, semmit nem éreztem belőlük! Szép szülinapi ajándék volt :)
Kicsit pihentem még, aztán megkaptam a zárót, és fél 1-kor már úton voltunk haza. Sz. még hazadobott, mielőtt Daniért ment volna, hogy pihenjek még addig, amíg hazaérnek.

Szombat reggel mentünk a mamáékhoz, ott voltunk vasárnap estig, és ahogy már mondtam, sikerült jól megfáznom.

Itt nem szokás a hétvégi telefon, mint máshol, így hétfő reggelig fogalmunk sem volt, mi a helyzet, hányan maradhattak?

Hétfő reggel Danit együtt vittük oviba, onnan egyenesen indultunk Kaposvárra. Útközben, 8 körül hívtam őket. Mikor kapcsolták a biológust, csak annyit kérdeztem: El kell indulnunk, vagy ma sem lesz beültetés?

Hallom, hogy nevet, és mondja, de de, mindenképp induljunk, várnak bennünket. És akkor következtek a számom: a 11 petesejtből 10 érett volt!! Atyaég, gondoltam közben, ez szuper! Nem hiába ettem azt a sok vitamint! Közben mondja tovább: 10-ből 8 termékenyült meg!! Hurrá, még egy jó hír és közben számoltam, hogy ebből talán megmaradt a szokásos 2 embriónk, így a 3. napra! Nagyon féltem  a következő számtól! És már mondta is: És mára mind a 8 megvan!! MI VAN????? Nekünk???? Ez tuti???? Nem akartam hinni a fülemnek. Szóval útközben döntsük el hányat szeretnénk visszakapni?
Huh, hát ez egy új helyzet volt számunkra, de volt még 2,5 óránk feldolgozni a híreket. Azért a múltunkból kiindulva ezt igazán nem gondoltuk volna! Nekünk, akiknek Tapolcán max. 2 embrió szokott maradni 3. napra, aztán meg kétszer is leálltak az embriók a 2. napon, nekünk van 8 db embriónk a 3. napon????? Mitől lehet ez? A jól megválasztott protokoll? Vagy hogy nem tulajdonítottak olyan nagy jelentőséget az alacsony AMH-mnak  és nem kaptam sok hormont? Vagy a rövid stimulálás? Ez 9 napos volt és a 2 sikeresebb tapolcai lombik is 9 napos volt! Vagy a nagydózisú jól megválasztott vitaminok? Vagy az életmódváltás? Vagy mind együtt? Nem tudjuk...
Mire odaértünk nem tudtunk megegyezni, hányat kérjünk vissza. Sz. ragaszkodott a 2-höz, és a 3-hoz.

11-re értünk be a Kaáliba, de én ennyi embert még soha nem láttam ott. Borzasztó tömeg volt a csúszás oka pedig 2 túlstimus lány, akik ugye nem voltak betervezve, és kb fél-fél óra volt leszívni a folyadékot a hasukból. Szerencsére meglátott minket a biológus és behívott bennünket megbeszélni a dolgokat. Ismertette a részleteket: a 8-ból 5 db 8 sejtes, 3 db 6 sejtes. Tehát a 6 sejtesek kevésbé fejlettek és elég töredezettek is, ezeket sem beültetni sem fagyasztani nem ajánlják. Az 5 db 8 sejtes így alakult: 1 db tökéletes, 2 db kicsit töredezett, 2 db nagyon töredezett. Mi már megszoktuk, h a mi embrióink töredezettek, anno Dani is az volt,szóval ez nem volt annyira gáz, itt viszont nem szeretik, sőt a nagyon töredezetteket fagyasztani sem ajánlják, mivel tönkreteszi az embriót. Így végül abban maradtunk hogy a 3 legszebb embriót kérjük vissza. A többit sajnos nem tudták lefagyasztani. De akárhogy is, ez volt életünk legjobb eredménye!

3/4 2-ig vettük a parkolójegyet, legkésőbb akkor úgyis el kell indulni, hogy a fél 5-ös ovizárásig odaérjünk.Mondtam a nővérkének mi a helyzet, szóljon már pár jó/sürgető szót az érdekemben. A műtőbe így is csak fél 2-kor mehettem be!!!!! Én már tiszta ideg voltam, mert ugye ok, hogy a beavatkozás nem sok idő, de utána még min. fél órát feküdni kell. Aztán meg kiülni és várni a zárójelentésre. Nah, felfeküdtem a műtőasztalra, kérdezi a doki, hányat kérünk vissza, mondom 3-at.  Megnézett UH-on, a mnyh szépen megvastagodott, 13,1 mm volt! Hozza a biológus a katétert benne az embriókkal, doki gyors és precíz volt. Biológus el, aztán kiabál, hogy várjunk, mert 1 bennmaradt a csőben! Fantasztikus, tavaly, pont 1 éve ugyanez történt, és hát akkor sem hozott szerencsét...miért mindig velem történik ilyen? De aztán mondta a biológus, hogy nagyon ragacsos a lötyi, amiben bent vannak, és ha többet tesznek vissza, akkor előfordul az ilyesmi. És tényleg, tavaly is 3-at kaptam vissza, mikor ez történt (igaz akkor 2 sejteseket... )

Progeszteron pótlásra végül Utrot választottam Crinone helyett, 2 okból is. Egyrészt amit mindenki ismer, elég gáz, mikor odabent felgyülemlik a sok gél, irrigálást Tapolcán soha nem javasolták, meg azt hiszem nem is csinálnám. A másik ok, amire a múlt héten  egy ismerősöm hívta fel a figyelmem. hogy míg a Crinone gélben 90 mg progeszteron van, addig az Utro darabjában 100 mg! A napi 6 golyócskával így összesen 600 mg!!! Ez az évek alatt eddig fel sem tűnt, de akkor ezért van az hogy Utro mellet soha nem jött meg, csak 3-4 nappal az abbahagyása után, Crinonenál meg már a teszt előtt mindig megjött.

13:40-kor toltak vissza 14:10-ig kellett feküdnöm. Mondtam a nővérnek, hogy intézze el, hogy kiadják Sz.-nek addig a zárómat, ne kelljen még arra is várni. Szerencsére ezzel nem volt gond. Gyors öltözés, aztán rohanás le a 2. emeletről és szó szerint futás az utcára az autóhoz. Aztán egy majdnem 3 órás utat 2:15 perc alatt kellett megtennünk! A gyomrom végig liftezett, a fékezések, az előzések, lehet nem tett túl jót nekünk ez a rohanás :( Azóta meg tüsszögök prüsszögök, és elég jól köhögök is... Persze ha nem így lenne, akkor túlságosan tökéletes lenne minden.... Így most meg duplán parázhatok, hogy mi lesz?

Július 20-án kell visszamennem UH-ra, bárhogy is alakul. Előtte el lehet menni hcg vv-re, ez benne van az árban. Erre tuti nem fogok elmenni, max itthon megcsináltatom a magánlaborban. Az mégiscsak 5 perc, nem 6 óra, és a benzinárból meg is van. Szóval jövő pénteken leszek 14. dpo-n, Tapolcán akkorra hívnának vissza pisi tesztre, úgy tervezem aznap tesztelek itthon.