Hosszasan
beszélgettünk, persze akkor mondanom sem kell, csak azon járt az agyam, hogy
hogyan lehetne ismét kisbabánk, mikor jön végre a várva várt gyermekáldás? J Szóval tulajdonképp ekörül forgott az egész
elemzés, és mit nem mondjak, elég meglepő fordulattal ért véget. Persze a
részletekre már nem emlékszem, hogy melyik bolygó mikor és hol, a lényeg az
volt, hogy törődjek bele, de ebben az életemben bizony, nekem a munka a
sorsfeladatom. (az előzőben már kipipáltam a családot). Bármit is teszek
(márpedig az elmúlt években azt gondolom ez elég sok volt, majd ezt még
összeírom), meg is feszülhetek, nekem az a sorsom, hogy dolgozzak, karriert
építsek. És bármennyire is azon vagyok hogy szembemenjek ezzel a ténnyel, hogy
változtassak, és a munka rovására előtérbe helyezem a babaprojectet, annál inkább
nem fog sikerülni.
Mi van? Hisz Rák
vagyok! Nekem a család, a gyerek a legfontosabb az életben, mi az, hogy pont a
munka? Ez valami vicc?
Mondanom sem kell,
mennyire csalódottan távoztam. Ez nem sokkal az akkori lombikunk előtt történt,
a nő kerek perec megmondta, hogy nem fog sikerülni.
Aztán mikor lementek
az izgalmak és volt időm kicsit gondolkodni, akkor végiggondoltam az eddigi
életem ebből a szempontból, és rá kellett jöjjek, hogy van benne valami. A
„sors támogatása” ezügyben azt hiszem már a suliban elkezdődött, miniális
tanulással is mindig minden sikerült.
Amióta elkezdtem dolgozni ez a 6. munkhelyem,
és a munkahelyváltásaimmal mindig jobb és jobb lehetőségeim lettek. Most úgy
vagyok vele, hogy szeretem a munkám, számítanak rám, fontosnak érzem magam,
megbecsülnek. Azt gondolom, hogy végre megérkeztem, innen már nem tervezek
továbbmenni. Amíg viszont eljutottam idáig nem volt komoly kapcsolatom, semmi
esélyem nem volt családra, vagyis hogy esetleg egy gyerek „kettétöri” ezt az
utat. (Fősuli alatt/után kis ideig volt egy 5 éves kapcsolatom, Sz-t pedig
akkor ismertem meg, mikor idekerültem az utolsó munkahelyemre 10 évvel ezelőtt. A kettő közt,
csak futó kalandok voltak, semmi komoly.
Hát
így állunk. A csaj szerint ahányszor a munkát helyezem a család elé, annyiszor
kapok jópontot a sorstól – tehát mikor tavaly elmetem Kínába, és itthon hagytam
az anyafüggő 4 évesem, akkor tutira szerztem egy jópontot. Hmmmm...
Beletörödtem, hogy
nekem most ezt dobta a gép, ha elég sok jópontot szerzek még van esélyem, hogy
teljesül a kívánságunk. Bár már úgy vagyok vele, hogy ha nem, az sem baj, már
el tudom képzelni az életünk hármasban – erre eddig képtelen voltam. Imádom az
új lakásunk, már 1 éve itt lakunk és talán most már sikerült befejezni a
csinosítgatást, hármunknak pont tökéletes. Dani is már 5 éves, annyira jó most,
könnyű vele, túvagyunk a legtöbb „korszakon”, sokszor felteszem a kérdést magamnak,
hogy így, 40-hez közel, tényleg szeretném előlről kezdeni?
Idén pedig úgy
gondoltam, mivel nyárig kicsit lájtosabb a munka, újévi fogadalmat teszek,
mégpedig azt, hogy magammal is foglalkozom, az elmúlt 5 évben ez ugyanis
elmaradt.
Jan. 2-án megvettem
a kondibérletem, már 3. hónapja járok edzésre (ezt hétvégén tudom leginkább
megoldani + 1 hétköznap nyitásra odamegyek, igy nem a délutáni gyerekidőből kell
megoldanom) ezidő alatt kb 6-7 kilót fogytam, szóval kezdek elégedett lenni
magammal J
Ezen kívül
kéthetente megint járok masszázsra, + havi egyszer kozmetikushoz. És idén
utazgatni is fogunk hármasban, 3 hete pl. Zalakaroson voltunk 3 napot, nagyon szuper
volt, az a fürdő igazi gyerekparadicsom! Ezenkívül, ami már tuti, hogy
lefoglaltuk és leelőlegeztük a nyári nyaralást, Dani minden vágya, hogy
repülhessen, így idén Zakynthosra megyünk nyaralni!!! J Nagyon várjuk, és már csak 91-t kell aludni J
Szóval zajlik az
élet, és annyira jó, hogy nem a lombik körül forog minden. Persze még van egy
lehetőségünk, az utolsó, amit valószínű még kihasználunk, és aztán befejezzük.
Júniusra volt időpontom, de mivel még januárban az eredeti tervek szerint pont
erre az időre esett volna a nagy project bevezetése igy áttetettem
szeptemberre. De persze itt minden változik, a project is csúszik, októberre.
Így még nem tudom hogyan lesz, érdemes-e szeptemberben kutyafuttában
lombikozni, vagy toljuk el jövőre. Ráadásul úgy néz ki, hogy emaitt a project
miatt el kéne mennem Kínába tréningre kb augusztusban. Így megint az lesz, hogy
abban a pár hónapban minden összejön, és lombikra majd csak elfutok (ez enyhe
túlzás, mivel 6 órás egy forduló), és nem tudok kellően rákoncentrálni.. Szabadságról
akkor nem is álmodhatok. Hát most ezen agyalok, hogy mi legyen, de ha most
szólok, hogy nem jó a szeptember, akkor kb jövő márciusra kapok új időpontot,
akkor pedig már majdnem 40 leszek, és biztos vagyok benne, hogy akkor is
közbejöhet bármi... meddig tologassam még?
