2016. október 10., hétfő

Kétségek közt

Péntek reggel fél 7-kor elindítottam Danit oviba, én meg autóba ültem és elindultam Kaposvárra. Az út kereken 3 óra volt, fél 10-kor vettem meg a parkolójegyet 11-ig. Gondoltam egy UH + gyógyszertár, ennyi idő bőven elég lesz. Hát tévedtem.
Ott kezdődött minden, hogy becsekkoláskor kiderült, hogy nem szóltam, hogy megyek, nem vártak, nincs időpontom stb. Ok, ezt benéztem, de nagyon úgy látszik, hogy túl sokáig jártam Tapolcára, ott nem kellett szólni ilyenkor soha, csak mentünk, és érkezés sorrendjében szépen behívtak minket.

Már érkezésemkor többen voltak a váróban, mint általában, aztán persze utánam is elkezdtek bepotyadozni. Na most, én ültem mint egy jógyerek, mikor feltűnt, hogy olyanokat hívnak be egymás után, akik utánam jöttek. Kérdeztem, hogy én mikor következem? erre mosolyogva közölték, hogy nekem nincs időpontom, olyanok mennek be, akik kaptak. Fél 11 volt ekkor. Fantasztikus. Ráadásul M. doki volt aznap, aki nagyon szeret mindenféléről elbeszélgetni, így elég lassan ment a sor. Fél 12-kor csoda történt, és végre én következtem. M. doki UH közben közölte, hogy a petefészkeim elmásztak valamerre, nem akar megkíntatni, így nem keresgéli őket, de biztos minden rendben van, mert a mnyh-m 7,3mm, és ez arra utal, hogy szépen elindultak a tüszők, és minden rendben odabent. Mi van??? Most itt hagy engem kétségek közt?  Honnan tudjuk, hogy tényleg minden rendben odabent, és esetleg nem kell valamit változtatni a stimun? Mondta nyugodjak meg, biztosan minden rendben, most olyan 6-8 mm-ek a tüszők, szerdán menjek vissza és akkor majd megnézzük. Hát jó. Végülis ő a doki, 25 éve ezt csinálja, biztos úgy van ahogy mondja. De azért nem vagyok teljesen nyugodt, még 2 napot kell várni, hogy kiderüljön a helyzet. Leszívásra a pénteket lőttük be, szerinte erre minden esélyem megvan.
Az embriogen miatt 3 napos beültetés lesz, szóval jövő héten hétfőn lenne az ET, de sajnos kedden már jöhetek is dolgozni. Próbálom majd ligthosan csinálni, és kerülni a stresszt.
UH után még bementem a gyógyszertárba, 12:10-re értem az autóhoz, már messziről láttam a szélvédőn a mikulscsomagot L
Kibontom, nézegetem, és akkor látom, hogy 10:45-kor büntettek meg!!! Véletlenül a zsebemben maradt a parkolójegy! Hihetetlen, hogy velem minden megtörténik!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése