2015. május 29., péntek

Hamarosan kezdünk

Május 26-án, kedden reggel elindultam egyedül Kaposvárra. Múlt héten még beszereztem egy autós töltőt és egy telotartot az automhoz, aznap reggel beizzitozzuk az Igot az okostelon, így minden adott volt, hogy eltévedés nélkül odataláljak. Azért indulás előtt még felhívtam őket, hogy akkor tuti a mai időpontom, ugye? Mondták persze, minden ok, be vagyok írva, de nem tudnék esetleg másik napon menni, mert ma egy kis csúszásban vannak és várni kéne. Mondtam bocsi, nekem ez egy kb 6 órás út, munka és gyerek mellett nem vagyok túl rugalmas. Ebben maradtunk. Így reggel 8-kor elindindulam, biztos ami tuti, nehogy lekéssek a fél 12-es időpontomról. 10:45 perckor parkoltam le a kórház melletti utcában. Parkolójegy vásárlás, gyors telo Sz-nek, hogy minden rendben, szerencsésen megérkeztem, és 11-re értem be a Kaáliba.
Becsekkoltam, kezembe adták a kartonom, és mondták, hogy kicsit várni kell, mert 3 napos hétvége után vannak és csak 1 doki van. Mondtam nem probléma, most már ráérek. A váróban nem voltak sokan, furcsa ez a látvány Tapolca után, ahol sokszor állni kell, mert nem elég a kb 40-50 ülőhely. ¾ 1 körül kerültem be és kb 1 órát voltam bent. Most a másik doki volt, nem az, akinél első konzultáción voltunk. Átnézte a kartonom, amiket a másik doki beleirogatott. Ő is szimpatikus, közvetlen beszédes doki. Szóba került Tapolca, T. doki, és az ottani, szerinte „fapados” lombikok is. Aztán jött, hogy megbeszéljük a mostani stimum. Akkor már 1 hete szedtem a fogigátlót, mondta, hogy mielőtt megjönne, menjek vissza egy UH-ra, hogy megnézzük van-e ciszta. Na, gondoltam magamban, 2 hét múlva megint jöhetek vissza, ezt nem nagyon kalkuláltam bele a szabitervembe. Aztán tovább beszélgettünk, AMH-ról, vitaminokról, vérhigítókról. Kb egy véleményen vannak e témákban a másik dokival, úgyhogy sok újat nem tudtam meg. Aztán megint mondja, h akkor 2 hét múlva UH. Vagy várjunk csak! – folytatta, de hát most is meg tudom nézni, fogamzásgátló mellett nem lesz cisztás, és akkor nem kell visszajönnie! Hurrá!!! Gyors UH következett, ciszta nem volt, endometrium 6,5 – mondta fogigátló mellett ez nem is lesz sokkal vastagabb – hozzáteszem, én sem teszek most azért, hogy megvastagodjon. Aztán visszamentünk az irodába és jött a nagy kérdés, milyen stimum legyen. Ekkor elővettem a táblázatom, és megmutattam, hogy nálam kb mi a helyzet, hogy alakult az előző 4 lombikom. Meglepődött, mikor meglátta, de nagyon tetszett neki. Megnézte, hogy a kartonomban a másik doki 450 egység Gonalos indítást jegyzett fel. Mondtam, hogy köszönöm, én nem nagyon szeretnék ilyen nagy adag hormont, nézze csak meg a táblázatot, semmi jó nem sülne ki belőle. És  akkor most jött az AMH-s téma, hogy milyen alacsony stb. Én mondtam, hogy akkor sem akarok nagy adag hormont, hanem az első 2 stimum valamelyikét, amikor kevés hormont kaptam. Erre szerintem egy kicsit „megsértődött”, hogy persze, lehet itt a’la cart is választani, ki mit akar, meg mit hallott másoktól, hogy annak a másiknak bevállt, és a másikból kiindulva az majd nekem is jó lesz stb... erre mondtam neki, h doktor úr, én csak ezt a táblázatot nézem, én nem foglalkozom mással, én magamból indulok ki, és azt látom, h a sok hormotól sem lesz jobb semmi nálam, sőőőőt.... Erre azért megenyhült, és mondta, igen, ő is úgy látja, h semmivel sem jobbak az eredményeim, mint amikor kevesebb hormont kaptam.
Végül a következő stimulapos papírt nyomtatta ki: beszedem a fogigátlót, megjön, aznap kezdem a gonalpeptytet. 3. nap indul a 225 egység GonalF - 5 napig. 8. napon kell mennem tüszőnéző UH-ra. Csak azt felejtettem el megkérdeznihogy akkor mi van, ha a 8. nap hétvégére esik?? Ez már csak otthon jutott eszembe.

Szóval úgy néz ki, hogy rövid protokollom lesz – sajnos nem antagonista – erre azt mondta, mikor kérdeztem, h miért nem az, mert szerinte azt csak nagyon specális esetben kell alkalmazni, ami nálam nem indokolt.. ennyi...

Bár utólag gondolkodva, a fogigátló miatt lehet hogy nem is nevezhető ez rövidnek? Hisz már az előző ciklus 4. napjától áll a szervezetem a fogigátló miatt.. akkor ez inkább egy extra hosszú protokoll? Nem tudom...

De a lényeg, hogy megúsztam a hatalmas adag hormont. Persze, ha az 1. tüszőnéző UH-on majd kiderül, hogy nem indult be semmi, nem nőnek a tüszők, akkor majd a fejemhez vághatják, hogy de hát én akartam!!!
Nemsokára ez is kiderül.

A gyógyszertárban 80.000 ft-ot fizettem, igaz ez 1800 egység GonalF (2db 900-as tűt írt fel), szóval ez tovább is jó lesz még, mert egyenlőre 1125 egység van beírva a táblázatba + a Gonalpeptyl + 1doboz Femibion + vetettek velem  1 kis hűtőtáskát + 2db jégakkut, mert nem vittem, és ők csak így, hűtve tudják garantálni a minőséget. Ha vége a stimunak, és nem kellenek már, akkor ugyanezért a pénzért visszaveszik.

2 óra elmúlt már mire el tudtam indulni. 5 körül értem haza, pont akkor, mikor Sz. is hazaért Danival az oviból.

Ma vagyok a cilusom 13. napján, még 11 db tabi van a fogamzásgátlóból. Aztán kezdődik az 5. – és remélhetőleg utolsó – lombikunk!

4 megjegyzés:

  1. De jófej volt ez a doki! Kívánom, hogy sikerüljön kevés hormonnal, nagyon kíváncsi vagyok a végeredményre! Szerintem semmi gond nincs, ha a 8. napon nem lesznek beindulva a tüszők, mert akkor is tudnak majd emelni az adagon hogy belendüljenek, de remélhetőleg nem lesz erre szükség ;) Én most már nem értem ezeket a protokollokat..Én azt hittem, a fogigátlós long-nak számít. Az antagonista meg az, amikor Cetrotidot adnak, h ne érjen meg idő előtt a tüsző, nem?Akkor te nem fogsz ilyet kapni?

    VálaszTörlés
  2. Szia Andi, köszi! :) Én sem értem már, hogy melyik protokoll melyik, de majd ha legközelebb megyek, megkérdezem :) A Cetrotidot ha jól tudom 10mm-nél nagyobb tüszőknél kell elkezdeni szúrni azért, hogy idő előtt ne repedjenek meg. Én 1. naptól kapom majd a Gonapeptylt, nekem ez lesz a repedésgátló.

    VálaszTörlés
  3. Szia! Mi újság? Voltál már tüszőket nézetni?Drukkolok nagyon!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Andi, köszi az érdeklődést, elkezdtük, még nem volt UH, de épp most írtam egy bejegyzést :)

      Törlés